Amikor Mámiék reggel elmentek én még aludtam, tegnap este amikor hazaértem már ő szundizott, így nem tudtam felkészteni arra, hogy milyen nehézkesek tudnak lenni az arab bürokraták. (én még otthon informálódtam kicsit…) Míg távol volt összekaptam magam és elvittem Nellit a városba. Sétáltunk a piacon, megmutattam neki hol vágják a birkákat, elvittem a pékhez is ahol futószalagon gyártják a pitát. Vettem egy kis skót whisky-t (ma este szeretnek kirúgni a hámból), Máminak meg Arakot.
Amikor a hotelbe értünk akkor szállt ki Mámi a kocsiból. Kicsit meg volt ijedve attól amit a rendőrségen tapasztalt, de annyira nem láttam már idegesnek.
Elmesélte, hogy egy eldugott kis helyen volt. Az őrsön néhány fegyveres őr vigyázta a rendet. Az adminisztrátor egy ócska asztal mögött ült és felettébb akadékoskodó modorban társalgott vele. Mámi szerint nem akarta sehogy megérteni, miért Andrási Lajos és főleg azt hogy miért –né… és miért ezt kell az útlevélbe írni, amikor az ő neve Judit. És miért Andrási Lajosné, amikor az édesanyja családneve Varga.
(megjegyzés: az arabok neve áll a keresztnévből, majd az apa, és ezt követően az apja apjának nevéből. pl. Ahmed, aki Mohamed fia, ki pedig Hassantól való.)
Szóval kb. fél órába telt mire a pasit meglehetett győzni, hogy mit kell az ideiglenes útlevélbe írni. Ezután jött a bürokratikus rész, mert ugye mindezt a tényt, hogy Andrási Lajosné voltaképpen Judit is egyben, jegyzőkönyvbe kell venni. A pasi elővett három lapot és két indigót, majd szépen mindezt arab gyöngy betűkkel papírra is vetette. Miután megvoltak, a férfi, aki Mami érdekeit képviselte, átolvasta majd átadta Máminak aláírás céljából. Hat azt hiszem ez a sztori röviden ennyi… Az útlevél elvileg keddre megérkezik Ammanból…
A délutáni program: Faris kivitt minket egy tengerparti szakaszra, napozni. Szívem szerint búvárkodtam is volna, de a tegnapi felfázás miatt nem mertem kockáztatni…
Késő délután hazatértünk, elvonultam fürcsizni, majd meghívtam Mámiékat egy étterembe. Nagyon kellemesen éreztük magunkat. A kiszolgálás perfekt volt!, az étel nem különben.
Mámiék vacsi után visszamentek a hotelba… Most itt ülök egy kávézóban és ebben a pillanatban Sting: Desert rose szól :-). Azt hiszem sétálok meg egy kicsit a Hussein King-en aztán én is hazamegyek. (vár a whisky –m ;-)…)

Hamarosan vége… mindannak a sok jónak, amit csak itt élhetek át… amit ezektől az embertől kapok… a filingnek… és mindennek… de nem búslakodom, mert visszatérek… Bizonyara azt gondoljatok, hogy nem vagyok normális… meglehet… de én akkor is fantasztikusan érzem itt magam…
Tegnap Farissal megbeszéltem, hogy májusban visszajövök. Örült neki… Sőt találtam egy panziót is, ami kb. 14-15 nap múlva nyeri el végleges voltját, (mert hogy most építik). Nagyon aranyos, kellemes, a tengerparton van kb. 10-15 percnyi autózásra a várostól.
Most búcsúzom… Legyetek jók, vigyázzatok magatokra…

Puszi mindenkinek!