Míg Nellivel ott voltunk egyszer csak megjelent a semmiből, barátságosan üdvözölt. Most nem vette elő a lehengerlő modorát, de folyton ott legyeskedett körülöttem. A szó szoros értelmében úgy sliccoltunk ki a kávézóból, hogy ne vegye észre a távozásunkat. Nem akartam vele beszélgetni. Estére úgy látszik nem volt elég a kalandokból, mert amikor az idegenvezetőhöz mentünk az útlevelekért (a reptéren mindenkitől elvették), kiderült, hogy Mámié elveszett.
Nem akartam elhinni... Ismertek, ha valami probléma van akkor elég határozott tudok lenni...
Azt mondtam, hogy azonnal kerítsék elő, mert holnap reggel Ammanba utazunk és útlevél nélkül nem utazhatunk el a fővárosba. Az idegenvezető lány szemlátomást ideges volt és rögtön telefonálgatni kezdett... Egy pillanat alatt ott termett 3 másik vezető is, akik felettébb tanácstalan képet vágtak.
Kis idő múltán kiderült még mindig a reptéren van a passport, ami természetesen most zárva tart, így nem lehet elhozni. Képzelhetitek...Ha nem kerül elő, fuccs az egész útitervnek, kuksolhatunk a hotelben.
Próbáltam higgadt maradni, és valami megoldást találni, de végül a lány kinyögte, hogy ha van egy jogosítvány Máminál, akkor elutazhatunk Ammanba. -Haleluja!- mondtam... Rendben, de mire visszatérünk jó lenne, ha az útlevél megkerülne, különben felborul az egész útiterv... Végül úgy búcsúztunk el a lánytól, hogy ő, személyesen fog mindent elkövetni annak érdekében hogy ott legyen mire hazaérünk.
Nem volt egyszerű küzdelem...

Reggel Faris vart a hotel előtt. Verőfényes napsütés, jó idő... Aztán az utunk során, hirtelen minden zordra fordult... Azt hiszem sikerült kifognunk az év leghidegebb, legesősebb napját. Volt minden.... Homokvihar, eső, olyan akar valami monszun...
Sebaj, ettől meg én jól éreztem magam, bár Nelli állandó hisztije kicsit kiborított...

Röviden a mai programról: Faris elvitt minket egy banán ültetvényre valamint Kerakba, s megnéztünk egy régi keresztes erődítményt.
Nem mondanám, hogy szép volt, inkább felettébb impozáns. A különlegessége az, hogy az egész 4 szintes hatalmas erődítménynek egyetlen kicsi bejárata van, sehonnan máshonnan nem lehet bejutni. Kb. 1 millió ember fért el annak idején benne egy-egy ostrom alkalméval. Sajnos kicsit rohant az arab turistavezető... Iszonyúan szaladt az egész látogatás alatt, mert sietett vissza a kis kályhájához melegedni. Megvallom én is fáztam nagyon... Ma este, amikor visszanéztem a készített videót, láttam gyakorta remegett a kezem... Komolyan hideg volt... Az autóban láttuk a leheletünk... (Farisnak elromlott a fűtése)... Alig vártuk hogy Ammanba érjünk melegedni...
De mindennek ellenére én meg mindig élveztem...

Faris ma este ismét kitett magáért... Meghívott minket a szobájába és egy kis terülj-terülj asztalt varázsolt egy szempillantás alatt... Közben beszélgettünk politikáról, családról, Faris múltjáról...
A mai napunk lassan véget ért, mert igencsak elfáradtunk... Mami (és Faris is) mar megint korán lefeküdt, csak ketten vagyunk Nellivel..

Mára azt hiszem ennyi... Amint lesz lehetőségem ismét írok...
Addig is legyetek jók, vigyázzatok magatokra!
Puszi!