Megvettük a belépőt és bementünk. Jaj, én már alig vártam, hogy csobbanhassak a hűs tenger habjaiban. Igen ám, csak egyetlen apró hiba csúszott a számításba… Az hogy a parton szó szerint egy gombostűt sem lehetett volna leejteni. Május 1. volt, a munka ünnepe - munkaszüneti nap. Ez azt jelenti, hogy minden polgár a vízparton keres menedéket a rekkenő hőség ellen. Azt hiszem mindannyian letörtünk, amikor végignéztünk a végelláthatatlan ember tömegen. Kicsit bosszankodtunk a dolgon, majd elhatároztuk, hogy fogunk egy taxit és keresünk egy igazi, hamisítatlan részt, amit úgy hívnak, hogy tengerpart.

Kijöttünk a „beach”-ről és már ott is termett 3-4 taxi. Jó tudni, hogy lehet rájuk számítani, mert mindenütt ott vannak. Tudtuk, hogy a taxi városon belül fél fabatka, városon kívül pedig annyi, amennyit ki tud alkudni az ember. Kaland kilátásban… nagy volt az izgalom… Beültünk az egyik taxiba és kértük a sofőrt, vigyen el minket a Royal Beach-re. Úgy tűnt nem nagyon volt tisztában azzal hová is akarunk menni, de ennek ellenére magabiztosan elindult. Gyorsan elkezdtünk vele egyezkedni az árról, nehogy menetközben valami meglepetés érjen minket. 3 dínár/fő a beach-re - szólt az alku. Menetközben alkalmunk nyílt megtapasztalni az itteni vezetési stílust. Folyamatosan dudálnak és veszettül nyomják a gázpedált. Nem vagyok vele tisztában, hogy itt mindenki így vezet-e, de a mi sofőrünk igen csak hajmeresztő volt. A lányoknak szabályosan halálfélelmük lett tőle. Nem tudom, hogy mennyi ideig mehettünk, de azt hittük, hogy lemegyünk már a térképről, amikor hirtelen homokos part bukkant fel. Már az első pillanatban szimpatikus helynek tűnt a nádfedeles napernyőivel. A sofőrt azonnal megállásra szólítottuk fel, aki ezt annyira komolyan vette, hogy a fékbe taposott mi meg majdnem a szélvédőn kötöttünk ki.

Kiszálltunk, rendeztük az anyagiakat és közben a visszaútra gondolva próbáltunk vele új egyességet kötni. A férfinak azt mondtuk, ha visszajön értünk 5 órára, kap tőlünk még 3 fabatkát/fő. Már majdnem megegyeztünk, amikor megérkezett egy másik taxi is, amiben a mi magyar csoporttársaink ültek. Úgy gondolták követnek minket. Egészen a strandtól jöttek utánunk. Ők 6 fabatkában állapodtak meg a sofőrrel, tehát előnytelenebb üzletet kötöttek, mint mi. Amíg mi egyeztettünk a másik csapattal, a két sofőr is hasonlóképp tett…  Ennek az lett az eredménye, hogy a mi taxisunk hallva azt, hogy a kollégája jobb üzletet kötött mint Ő, a vissza utat már nem akarta 3 fabatkáért megtenni. Heves alkudozásba fogtunk, mert mi meg méltánytalanul soknak találtuk a 6 dínárt ezért az útért. Azt hiszem, nagyon bedobtuk magunkat az ügy érdekében, mert már mind a hárman próbáltuk meggyőzni a taxist. A pasi ezalatt látványosan izzadni kezdett a vita hevében, majd látva, hogy nem boldogul velünk Zsófi kezébe csapta azt a pénzt, amit az ide útért kapott. - Ha nem, hát nem… Akkor nem lesz üzlet – mondtuk neki. Láttam, hogy a pasi iszonyúan dühös. Hirtelen fogta magát beült a kocsijába, becsapta az ajtót és elszáguldott. Mi meg elindultunk a partra. Kinéztünk egy napernyőt és lecuccoltunk. Körülbelül öt perc telhetett el, amikor a taxis megjelent és csak annyit mondott, hogy 5 órára visszajön ide és 3 dínár. Hát nem volt semmi, amit akkor éreztünk. Négy lány kifogott egy tapasztalt, ízig-vérig arab üzletemberrel… :-). Csak úgy duzzadt a keblünk. Azt hiszem, ha sokáig maradok Jordániában olyan önbizalmam lesz, hogy csak na!

            Átöltöztünk, majd irány a tenger. Életem első találkozása volt ez a tengerrel. A színek csak úgy szikráztak, a kék szín minden árnyalata egyszerre nyilvánult meg. Izgatottan dugtam bele a lábam. Nem volt hideg. A szokásos jól bevált fokozatos hűtéses gyakorlattal mit sem törődve, becsobbantam akár egy sellő. Fú, meg hát… Nem tudok több csodálkozó szót találni. Egyszerűen lenyűgözött. Felvettem a búvárszemüvegem, a pipát felcsatoltam és alámerültem. Még sosem használtam pipát… Persze egy lámerhez méltó módom, már az első lélegzetvételkor vizet nyeltem. Nagyon sós volt, marta az egész garatom és csípte az orrom. No, de ez az apró kis kellemetlenség nem tántoríthatott el. Ismét próbálkoztam. Amit ott lent láttam… Hát újabb húúú-t tudok csak mondani. De komolyan… Egyszerűen leírhatatlan. Majdnem olyan mint a Spectrum-on a búváros dokumentum film. Az ámuldozás során annyira kisodródtam a partra, hogy letettem a lábam és volt szerencsém megismerkedni egy tengerisünnel. A jobb lábam nagy lábujjának felső részébe fúródott egy tüske. Mondhatom, nem volt kellemes. A szúrás fájt, a sós tengervíz meg csípte piszkosul. Kievickéltem a partra, hogy felmérjem az okozott károkat. Miután láttam, hogy túlélem, nyomban fordultam is vissza, hogy újra láthassam a víz alatti paradicsomot. Kisebb korallok minden formában és színben. Beljebb haladva hatalmas mély árok tárult elém, ahol tenyérnyi színes halak úszkáltak. Igyekeztem abba hagyni minden mozgást, hogy a bátortalanabb jószágok is megnyugodjanak és előmerészkedjenek. Ez jó taktika volt. Lassacskán előbújtak a korall és sziklamélyedések rései közül. A legyező korallok tövében rengeteg szúrós barna és fekete gömböcöket láttam. Egyből tudtam, hogy egy ilyen kis nyavalyás döfte meg az én ujjacskámat.

            Láttam még sárga, narancssárga, fehér színű korallt, piros csíkos valamint egyszínű kék halakat, ezen kívül még egy csápok nélküli medúza is felbukkant harang alakjával pulzálva. Csodálatos volt… Alig tudtam betelni a látvánnyal. Visszamentem a partra, csevegtünk a lányokkal és közben napfürdőztünk.

            5 óra körül csomagoltunk, a taxi is lassan megjelent Rendben hazaértünk, letusoltunk.

Amikor Zsuék végeztek, átjöttek hozzánk, ittunk egy kis whiskyt, majd bevettük magunkat az aqabai estébe. Megkerestük a piacot és vettünk egy árustól banánt meg a fűszeresnél gyógyteát ill. fűszert. Juditnak ajánlottak valami olyan teát, ami hasonló hatással rendelkezik, mint a Viagra. Biztos ami, biztos vett is gyorsan egy csomaggal :-). Ezután még sétálgattunk kicsit a kivilágított Aqaba utcáin, majd hazamentünk.