A tegnapi taxissal ellentétben még a vezetési stílusa is kifogástalan. Az úton a magnóba külön a mi szórakoztatásunkra betett egy magyar zenei kazettát is és egy rakás fotóalbumot nyújtott át nekem. A képeken egytől egyik olyan túrák voltak, amiket Ő vezetett magyaroknak és másoknak. Beszélgetni kezdtünk vele, elég jól beszélt angolul. Néhány szót én is értettem abból, amit mesélt, amit meg nem azt Zsófi fordította. Egy idő után sorompókhoz értünk. Először úgy gondoltam, hogy amolyan autópálya díjszedő pont lehet, de mint kiderült ez Aqaba határa. Egyenruhás rendőrök álltak meg a kocsink mellett és felettébb kíváncsi módon tekingettek befele. A sofőrnek ki kellett szállni, mert a csomagtartóba is be akartak nézni. Kicsit furinak találtam, de hamar végeztünk és mentünk is tovább. A taxis elmondta, hogy azért volt az ellenőrzés, mert Aqabában rendkívül olcsó az ital és dohányárú. A kormány szeretné elkerülni az ezekkel való üzletelést ezért Aqaba határának több pontján ellenőrző állomást építettet ki. Aqaba határát elhagyva egy teljesen más világ tárult elénk. Ez nem olyan volt, mint amit itt eddig láttunk. Közvetlenül az autóút mellett hatalmas vörös, barnás hegyek sorakoztak, amelyeken itt-ott sötét vagy fekete mintázatok rajzolódtak ki. Mindenütt kő kisebb nagyobb méretben. Néha elvétve egy-egy csenevész apró bokor is látható volt. Kb. félórai út után a sofőrünk megállt, hogy képeket készíthessünk. A főúttól kicsit távolabb vettük az irányt és a vezető egy érdekes dolgot mutatott nekünk. Felemelt a feje fölé egy nagyobb méretű követ, majd elengedte. A kő egyszerűen porrátört. Az itteni kövek különlegesen laza szerkezetűek és könnyen törnek. Több követ is összetört nekünk, és kiderült, hogy több színben is előfordulnak. Volt kék, ezüstös árnyalatú, fekete és vörös. Az utóbbit a nők arcpirosító gyanánt használják.

Néhány perces pihenés után tovább indultunk. Petra városa előtt még egy alkalommal megálltunk hogy néhány fényképet készíthessünk arról az elképesztő völgyről, amelyre a hegyről nyílt kilátás. Találkoztunk itt egy beduin árussal, aki ásványköveket árult. Érdekes volt… Egyszerű tojás és maroknyi nagyságú kövek voltak az asztalon. A beduin felkapott egyet az asztalról majd a szemünk láttára az asztal lapjához csapta… A kő egyszerűen ketté tört és mesésen csillogó ásványi képződmény bukkant elő. Megtudtuk tőle, hogy a völgyben szerezte be őket és a völgy telis-teli van ilyenekkel. Zsuval egymásra tekintettünk és tudtuk visszafelé lemegyünk a völgybe, hogy beszerzünk ilyet mi is…

Taxiba ültünk és folytattuk utunk…

Petra

Kiszálltunk a taxiból és a jegypénztárhoz indultunk. Megvettük a jegyeket, majd a kapun át beléptünk a városba. A bejáratnál lovakat és szamarakat kínáló arabok szabadultak ránk. Mindegyik 1 dinárt kért a lovaglásért illetve a csacsiért. Természetesen mi a gyalog túrát választottuk.

A táj mesébe illő volt. A sziklába különböző méretű és formájú üregek voltak vájva. Néhány sziklát megmásztunk és egy-egy üregbe betekintettünk. Az alacsonyabb szinteken megbújó vájat egytől-egyig orrfacsaró trágya szagot árasztott magából. Feltételezhetően a lovak és szamarak itt kerülnek éjszakára elszállásolásra. Visszatérve a kiszabott útra egy kis séta után elérkeztünk a szurdok bejáratához. Mindannyian tudtuk a mai utunk fényfontjához vetető út ez. Ez a kb. 1 1/2 kilométer hosszú magas szurdok valaha összefüggő hegyet alkotott, de egy földrengés kettészakította és mintegy 5-7 méter széles rés támadt benne.

A nabateusok (a régi városlakók) kihasználva ezt a földrajzi adottságot, ezt a természeti csodát, utat alakítottak ki, és létrehozták Petra város központját.

Ezeknek a szikláknak az a különlegessége, hogy minden egyes szikla más és más színű (vörös, drapp, barna, fekete rétegek), de összességét tekintve az egész rózsaszínben pompázik.

A sziklafal alatt kb. 1 ½ méter magasságban mesterségesen kialakított vízgyűjtő csatorna húzódik. Utunk a szurdokban kanyargós utcácskán vezet végig. Minden egyes kanyar újabb meglepetést tartogat a számunkra… Új formákat, új színeket. Még nincs dél, ezért a nap sugarai nem függőlegesen hatolnak be, hanem a kanyon falán ide-oda verődve hol itt, hol ott törve meg a fényt.

Utunk csúcspontját kb. 30-40 perces séta után pillantjuk meg… Lassan, egyre lassabban haladtam, hogy az amiről annyit olvastam apránként fedje fel magát.

És egyszer csak ott álltam vele szemben… A kincstár… Lenyűgöző… Szinte nem is lehet leírni, hogy mit éreztem akkor, amikor láttam… A sziklából kivájt épület rózsaszínben tündökölt… Hatalmas korintoszi oszlopok magasodnak sok-sok méteren át a homlokzatot tartva. Minden egyes motívum emberek kezei által megmunkált formák… Hihetetlen… Kr. e. I. században… Megfoghatatlan.

Körbepillantok a kis téren… Rengeteg turista, néhány arab egy-két tevével…

Közelebb megyünk és betekintünk az építmény bejáratán. Egy nagy terem látványa fogad melyből jobbra és balra újabb terem nyílik. Sajnos beljebb nem nyerhetünk betekintést, mert a bejárat le van zárva.

Miután magunkhoz tértünk a látványtól folytattuk utunk. A kincsesházból kiérve további sziklába vájt épületek fogadnak minket, melyek kőfaragásokkal és párkányokkal vannak tarkítva. Néhány arab árus megállított, és egyikük karkötőket és nyakláncot horgászott elő a zsebéből. Az egyik karlánc megtetszett, és néhány perces alkudozás után már a kezemen díszelgett. Az út további része egy sziklába vájt római színházhoz vezet. Monumentális egy darab. Kb. 3000-4000 embert képes magába foglalni. Mire ideértünk Mámi már képtelen volt velem folytatni az utat, visszafordult… A lányok is lemaradtak már egy ideje, így hát egyedül folytattam az utat.

Az amfiteátrummal majdnem szemben, sok-sok lépcsősoron felvezető látványosság következett. Igaz, hogy lassan már vissza kellett volna indulni, mert rohamosan közelegett a megbeszélt találkozó ideje, de úgy gondoltam, Faris  - a taxisofőrünk – várhat egy keveset… Ezt nem lehet kihagyni. Neki vágtam hát. Sietős tempóban szedtem a lépcsőfokokat, mire felértem igen csak kapkodtam a levegőt. Ami ott fogadott, mindent megért. Egyetlen helyiség  volt csak fent ahova be lehetett menni, de az valami különleges látványt nyújtott. A falak még több színben pompáztak, mint lent. És azok az energiák…. Nem tudom hogy lehetséges, de akkor, amikor bent voltam, azalatt a 4-5 perc alatt egy turista sem tartózkodott ott. Egyedül voltam. Hirtelen úgy éreztem, muszáj fütyülnöm… (én meg a fütyülés…) de tényleg, akkor és ott olyan kísértés fogott el, mint még soha. Különbül szólt, mint itthon az Operaház… az az akusztika… Hirtelen megfordultam Csaba királyfi termett a hátam mögött… éreztem melegség önti el az arcom… kicsit zavarba jöttem… Azt mondta, hogy ez a hely az Urnasír és fantasztikus az akusztikája. Mosolyogtam, majd oda vetettem neki, hogy volt alkalmam tapasztani…

Kifordultam a boltív alatt és rohamtempóban szedtem a lábam… Lefele indultam, de félúton megálltam… Letértem az útról és egy kisebb sziklamászásba fogtam… Néhány sziklán átverekedtem magam, majd néhány eldugott újabb kis vájatot fedeztem fel. A falakon hullámzó csíkok húzódtak változatosabbnál változatosabb színekben. Lepillantottam egy párkányról és a amfiteátrum lenyűgöző látványa fogadott. Leültem a párkány szélére és elidőztem néhány percet, majd azon az úton, ahol jöttem visszamásztam. Lent a lépcső lábánál láttam amint Zsu és Zsófi is nekivág a lépcsők megmászásának.

Nehéz szível, de visszaindultam a Petra kijárata felé… Egész úton arabok állítottak, meg hogy üljek fel valamelyik jószágra. Többen is kérdezték, honnan jöttem… Elég leleményes emberek, mert amikor mondtam, hogy magyar vagyok, hangos „ Welcome, és I’love you Hungary” kiáltással üdvözöltek. Volt, aki még arabos kiejtéssel eleresztett egy „ülj fel szép kislányt” is. Ezen már csak mosolyogni tudtam…

Azon az úton amin jöttünk lassacskán visszaértem a taxinkhoz. Mámi már ott vár… kis idő múltán a lányok is befutottak.

Hazaindultunk. Útközben, amikor a völgynél jártunk megkértük Farist, álljon meg mert szeretnénk néhány követ szedni. A beduin, aki korábban a köveket árulta, már nem volt ott, csak egy asztal állt magányosan. Faris az asztal mögé ment, majd egy zsákból köveket vett elő és kettőt nekünk adott. Azt mondta a beduin tuti nem fog haragudni, a völgy hemzseg efféle kövektől, és majd szed magának másikat. Egymásra néztünk a lányokkal és úgy ítéltük meg, hogy talán nem követünk el nagy bűnt azzal, ha 3-4 kisebb követ elteszünk. A zsákot visszatettük a helyére és folytattuk az utunkat hazafelé…